Különvélemény Donald Trump sajtótájékoztatójához a koronavírusról

Úgy is mondhatnánk, Amerika a koronavírus ellen bevetette a szuperfegyvert: a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke 2020 márciusának péntek 13-án rendkívüli sajtótájékoztatót tartott az országát is sújtó koronavírus járványról. A Fehér Ház kertjében, virágzó magnóliafák alatt, egy tucatnyi ember gyűrűjében beszélt, miközben kihirdette a rendkívüli helyzetet. Az elnököt amerikai nagyvállalatok vezetői és politikusok vették körbe.

Trump elnök bejelentette, hogy az elmúlt két hétben mozgósította országa erőforrásait, hogy közös cselekvési tervet dolgozzanak ki. A Roche gyógyszergyár tesztjét az amerikai gyógyszerhivatal (FDA) rekord-időn belül engedélyezte, a Google pedig 1700 mérnökét állította rá a koronavírus weboldal fejlesztésére. Az egymással konkuráló kiskereskedelmi láncok – Walmart, CVS, Target és Wallgreens – is egyként sorakoztak fel az elnök mögött. Brian Cornell, a Target vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy „általában egymás konkurenseinek tartanak bennünket, de ma egy közös ellenfélre koncentrálunk, ami a koronavírus megsemmisítése.”

Pártállástól függetlenül, republikánus és demokrata képviselők szombat reggel elfogadták a gazdaság megvédéséhez szükséges törvényt. A megállapodás két hetes fizetett betegszabadságot, valamint legfeljebb három hónapos családi és orvosi szabadságot biztosítana a válság által érintett személyek számára.

Úgy is mondhatnánk, Amerika a koronavírus ellen bevetette a szuperfegyvert: a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. A tanulságot mindenki vonja le magának.

Amerikában mind a republikánusok, mind a demokraták nemzeti politikát képviselnek, ezen alapul az amerikai emberek közti kooperáció, amelynek eredménye, hogy az országuk érdekét mindig előbbre helyezik a pártérdeknél. Az amerikai demokrácia ezért tud rendszerként működni, mert „nemzeti együttműködésen” alapul. Azt hiszem, ezért nem hajlandó Orbán Viktor a nemzet kérdésében kompromisszumot kötni. Mert a nemzeti minimum nélkül Amerikának sem sikerülhetett volna. – részlet a Viktor Orbán, Egy underground értelmezés című könyvből.

Megosztás Facebookon, vagy e-mailben:

Share on facebook
Share on email

Dr. Hidvégi Áron Arnold

Két könyv. Egy világnézet.

YouTube

Facebook

Instagram

Blog

Minden nap!

Az önerőből edzés ötödik törvénye.

Január 1.

Az önerőből edzés első törvénye: van edzés.

Instagram

Scroll to Top